Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A főigazgatónő ballagási beszéde

 Kedves Gyerekek!

 

20. alkalommal búcsúzom, de ma is ugyanolyan ünnepélyes, megható érzések kerítenek hatalmukba, és ugyanolyan nehéz szavakkal helyettesíteni az érzelmeket, mintha először állnék itt. Mert az elköszönések mindig ünnepélyesek, kicsit fájnak is. És mert az emlékek többnyire meghatnak bennünket, netán még könnyeket is csalnak a szemünkbe.

Meg aztán ilyen mérföldkőnél, mint a mai, különböző varázslatokhoz is folyamodik az ember. Tanító, tanár, osztályfőnök, édesanya és édesapa. Behunyja a szemét, és látja a 8 évvel ezelőtti kedves, bájos gyermekarcot, a tágra nyílt, mindenre kíváncsi tekintet, a tétova, apró kezeket, a betűket, számokat nagy gonddal formáló pici ujjakat. Aztán még szorosabbra csukja, és akkor már nemcsak lát, érez is. Érzi azt a feltétel nélküli szeretet, ragaszkodást, bizalmat, ami kizárólag a 6-7 évesek sajátja, és ami olyan jó érzéssel tölti el a tanítót, amiből újra és újra erőt tud meríteni.

Aztán elmormolunk néhány varázsigét, majd kinyitjuk a szemünket, és lám, megtörténik a csoda. Sikerül a varázslat. Itt ül előttünk 27 csinos, helyes fiatalember, testi, értelmi és érzelmi felnőttsége teljes tudatában. No, ilyenkor van az, hogy azok a bizonyos szavak – bármily gazdag is a magyar nyelv- nehezen találhatók.  Hát még ha továbbgondoljuk, folytatjuk a történetet, miszerint ez a 27 csaknem felnőtt gyermek néhány 10 perc múlva vállára veti tarisznyáját, kitárja szárnyait, és kirepülni készül. Elhagyja a biztonságot, állandóságot jelentő, megszokott meleg fészket.

Kedves gyerekek! Ezt a néhány mondatot az érzékeny énem, a lelkem mondatta velem. Azonban mivé lenne a világ értelem, és racionális gondolatok nélkül, így hát most igyekszem megvilágítani a dolgok rendjét, és törekszem az egyensúly megteremtésére:

Merthogy az az élet rendje, hogy amikor eljön az idő, a gyerek bizony útra kel. Először a családból az óvodába, majd amikor ott már érettnek nyilváníttatik, továbblép az iskolába. Itt aztán önző módon szívesen meg is állítanánk a folyamatot, minek ez a folytonos jövés-menés, hiszen itt aztán igazán jó helyen vagytok. Korszerű, jól felszerelt, tiszta, rendes iskola, szakmailag kiváló, de emberségből, szeretetből is jól vizsgázó pedagógusok, szorgalmas, értetek fáradozó dolgozók, munkátokat elismerő, rátok büszke faluvezetők, remek osztályközösség, és barátok. És persze az Édesanyák, édesapák vigyázó tekintetének is tetsző még ez a távolság, még ők is szívesen itt tartanának benneteket.

Ha a józan ész nem szólna ellene, mi azért marasztalnánk Benneteket, mert így együtt nagyon kedves, kellemes kis osztályt alkottatok. Azt gondoljuk mi itt a somogyjádi iskolában, hogy „a gyerek olyan, mint a pillangó: egyikük magasabbra száll, mint a másik, de mindegyik a legjobb tudása és lehetősége szerint repül. Miért hasonlítanánk hát össze Őket? Mindegyik más, mindegyik különleges, mindegyik gyönyörű a saját nemében.” Ti is ilyen színes, érdekes, értékes pillangórajt alkottatok.

Mindegyikőtök különösen szerethető volt valamiért, mindegyikőtök kimagasló valamiben. Ki-ki az osztály lelke, motorja, a legjobb sportolója, táncosa, muzsikusa, versmondója, felemelő ünnepségek kiváló szereplője, vagy a természettudományok tudósa volt. Mindenki jeleskedett valamiben. És persze a komoly munka, a jól mérhető eredmények mellett gyerekek is tudtatok maradni. Tudtatok reggelente napfénymosolyt küldeni, vagy jóízű humort közvetíteni. Mindig ott és úgy viselkedni, ahol és ahogy azt a helyzet megkívánta. És én ezt- a már szinte felnőttekre jellemző intelligenciát- szeretném megköszönni mindannyiunk nevében.

Általános iskolai tanulmányaitokat sikeresen befejeztétek, tovább szeretnétek, és tovább is kell lépnetek. Új utak, új kihívások, új kapcsolatok várnak rátok.

Kedves Gyerekek! A ballagók tarisznyájában szinte mindig található egy kis hamuban sült pogácsa. Megsúgom, a tiétekben is került. Erika néni Maris Anyósa sütötte boglári kemencéjében, garantáltan hamuban.  Hát én is sütöttem mellé képzeletben néhányat még az este.

Első pogácsámat az emlékekből gyúrtam, hisz a múltból táplálkozik a jelen, s ebből ered majd a jövő. Azért gyúrtam, hogy jó szívvel emlékezzetek mindnyájunkra, akik maradunk. Szigorúan és kötelezően minden péntek 13-án, hiszen Janka édesapja közös emléknapunkká nyilvánította a tegnapot.  És emlékezzetek az iskolátokra, aminek alapkövét veletek együtt raktuk le, s veletek együtt avattuk újjá. Ami a ballagó verssel ellentétben nem olyan, mint a többi ház, mert ebben a szellem lakik, a tudás. Emlékezzetek sikereitekre, egy-egy jól sikerült dolgozat, verseny, felvételi örömére. De emlékezzetek a táborokra, osztálykirándulásokra, a jó hangulatú farsangi bulikra is. Sose felejtsétek el a színpadi szereplések csodás pillanatait, s tartsátok meg az első szerelem élményét is. De emlékezhettek sikertelenségeitekre is, hiszen abból is tudtok okulni. Mert a tapasztalatszerzéshez nem csak sikerekre van szükség, hanem kudarc okozta megrendülésekre is. Ez is a felnőtté válás része.

Második pogácsámat a hitből gyúrtam. Hiszem, hogy a mai értékvesztett világban is egyre többen lesztek, akik a tudást, a becsületet, a tisztességet, a barátságot és a szeretetet magáénak tudja. Ezek örök érvényű értékek, amelyeket nektek kell tovább őrizni, ápolni. És higgyetek magatokban is! Tűzzetek ki okos célokat, álmodjatok álmokat, és küzdjetek értük kitartóan. Még néhány év, és ti fogtok dolgozni helyettünk, vagy akár mellettünk. Alkotni, gyógyítani, talán néhányan tanítani, s lehet, hogy közületek is lesz olyan, aki ugyanígy áll majd egy mikrofon előtt, és azon igyekszik, hogy a majdani ballagóknak valami okosat mondjon, útravalót tegyen a tarisznyájukba.

Mi mindannyian, akik jelen vagyunk, már most is nagyon büszkék vagyunk Rátok, hiszünk bennetek.

Harmadik, egyben utolsó pogácsámat a szeretetből gyúrtam. Ami nélkül nem képes élni az ember. Szükségünk van rá, mint a kenyérre, a vízre. A mai nap kiváló alkalom arra, hogy megálljatok egy pillanatra, végiggondoljátok kapcsolataitokat, amelyek a kölcsönös szeretetre, ragaszkodásra épülnek. S miután végiggondoltátok, tudassátok a másikkal, hogy mennyire fontosak számotokra, hogy sokat jelentenek nektek. Egy-egy mosollyal, gesztussal, néhány szóval, mondattal, vagy akár egy érintéssel fejezzétek ki ezt a szép érzést, mert erre mindenkinek szüksége van.

Többet nem sütöttem, elfogytak a pogácsáim! Most hát a büszke szülőkhöz fordulok, akiknek őszinte szeretettel gratulálok remek, csaknem felnőtt gyermekeikhez valamennyi kollégám nevében.

Kedves Édesanyák, Édesapák!

Kiváltságosan szép, de roppant nehéz és felelős szerep is a szülőké. Ott állnak az élet születésénél, gyönyörködhetnek gyermekük növekedésében, fejlődésében, osztozhatnak sikereikben, de ott kell állni mellettük a nehéz pillanatokban is. Társak voltunk ebben a 8 évben, segítettük egymást ebben a nemes feladatban, gyermekeik nevelésében.

Valahol mélyen Önök is érzik, hogy ma nemcsak az iskolától, hanem egy életkortól, egy életformától is búcsúznak gyermekeik. Már soha nem lesznek olyan közel Önökhöz, mint eddig.

„Elengedni valakit azt jelenti, hogy hagyjuk őt szabadon repülni a maga útján, abban a biztos reményben, hogy majd visszatalál hozzánk.” Kívánom, hogy valamennyi családban okosan, jól sikerüljön az elengedés és a visszatalálás. Kívánom, hogy sok örömük teljen a jövőben is bennük.

Kedves Gyerekek!

A mai naptól a somogyjádi iskolatörténet részévé váltok. Itt hagytátok a nyomotokat, számtalan szép órát, percet, pillanatot adtatok nekünk. És Ti viszitek tovább a középiskolákba intézményünk hírnevét, Ti lesztek szeptembertől a mi nagyköveteink. Bátran mutassátok meg, mit tudtok, és építkezzetek tovább! Aztán majd még tovább!

Müller Péter szavaival búcsúzom az iskola valamennyi dolgozója és diákja nevében:

 ‎"Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted – de csak lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit."