Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kinder+SPORT EXTRA 2. forduló

Kinder+SPORT EXTRA 2. forduló
​I​skolánk​ is jelentkezett a Kinder+SPORT program ​felhívásra, mely immár hatodik alkalommal indult​ el Magyarországon​.​
A sorsoláson sajnos nem kerültün​k be a résztvevő 64 iskola közé​, viszont a Kinder+SPORT EXTRA​ program​ban még van ​lehetőségünk részt venni, melynek feltétele ​két​ sportfoglalkozás​ megszervezése, amelynek feladatai szabadon választhatóak.
A 2. foglalkozást 2018. február 28-án, szerdán tartottuk a sportcsarnokban. A program lebonyolításában Felde Rebeka, iskolánk volt diákja vett részt. Rebeka aerobic, zóna edző nagy örömmel tett eleget meghívásunknak. Egy gyerek zóna órát tartott tanulóinknak, akik nagyon élvezték ezt a játékos, zenés mozgásformát, mely során zsírégető és erősítő gyakorlatokat is végeztek. Az edzés során a páros, illetve a közös gyakorlatok tudatos beépítésével nagy hangsúlyt kapott a csoportos mozgás, mely a közösség építését is segíti.
Rebeka edzései során a hagyományos fittness aerobic gyakorlatokat a magyar néptánc motívumaival elegyíti, mely alapjait a somogyjádi iskolában sajátította el.
A kitűzött célt, hogy mindenki mozogjon, jól érezze magát az eseményen és kedvet kapjon a testmozgáshoz sikerült elérnünk. A képek tanúsága szerint a gyerekek jóleső fáradtsággal ugyanakkor feltöltődve folytatták napjukat.
Bízunk benne, hogy egyike leszünk a 25 szerencsés kisorsolt iskolának és az idei Kinder+SPORT EXTRA program keretében sportszerekhez juthatunk.

 

A mappában található képek előnézete Kinder+SPORT EXTRA 2. forduló